Aktualitások


Esélyteremtő együttműködés - tudósítás

Esélyteremtő együttműködés - szakmai konferencia


A Ternipe Egyesület és az SZMPSZ Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központja 2019. június 15-én nemzetközi szakmai konferenciát szervez Rimaszombatban a Csillagház dísztermében Esélyteremtő együttműködés címmel, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.  

A konferenciára az Erasmus+ Esélyteremtő Együttműködési Hálózat Kialakítása elnevezésű projekt keretében kerül sor, amelynek célja a projektben elért eredmények, jó gyakorlatok ismertetése, a projekt során elkészült Utak és hidak című módszertani kézikönyv bemutatása, valamint a projekt fenntarthatóságának, további együttműködések lehetőségeinek megvitatása.

A konferencia résztvevőinek frissítőt és ebédet biztosítunk, illetve minden résztvevő megkapja a bemutatott Utak és hidak módszertani kézikönyv egy példányát.

További információk az alábbi elérhetőségeken kaphatók:

Vavrek Hubay Gabriella: 0908 616 607, ternipe1@gmail.com.


Kérjük, részvételi szándékát jelezze 2019. június 10-ig.


Iskolák az integráció szélén - Új Szó

Nagy Katalin, a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatónője beszélt az iskolában működő Kedvesház-programról.
https://ujszo.com/kozelet/iskolak-az-integracio-szelen


Multiplikációs konferencia - Csíkszereda

2019. május 18-án került sor az 1. multiplikációs konferenciára Csíkszeredában az Esélyteremtő együttműködési hálózat kialakítása című Erasmus+ program keretében. A konferencia eredményes volt, a résztvevők számos hasznos információval és élménnyel térhettek haza.
A projekt zárókonferenciáinak sora Rimaszombatban és Nyíregyházán folytatódik.
prev next

Utak és hidak - módszertani kézikönyv

Elkészült a projekt tapasztalatait bemutató módszertani kézikönyv!

UTAK ÉS HIDAK


Esélyteremtés együttműködésben a családokkal


 Egy civil szervezet próbálkozásai a hátrányos helyzetű gyermekek oktatásában – Vavrek Hubay Gabriella


Szlovákiában a civil szféra csupán néhány éve kezdett erősödni. Bár számtalan, a hátrányos helyzetben lévő lakosságra irányuló civil kezdeményezés működik az országban, jelentős részük kulturális tevékenységet folytat, fesztiválokat, rendezvényeket, táborokat szervez. Az oktatásra, főként a hátrányos helyzetű tanulók oktatására lényegesen kevesebb civil szervezet fókuszál, pedig igazán nagy szükség lenne az esélyteremtő, felzárkóztató projektekre.

A szociálisan hátrányos helyzetű tanulók ugyanis nem csupán a megfelelő anyagi háttér miatt érkeznek óriási hátrányokkal az iskolába. Az ingerszegény környezet, a szülők iskolázatlansága, a sok esetben rendezetlen családi körülmények, a nem megfelelő lakhatási feltételek, a generációk óta tartó munkanélküliség mind olyan hátrányképző tényező, amely miatt a hátrányos helyzetű tanulók olyan elmaradásokkal, motiválatlanul érkeznek az iskolába, melyek felzárkóztatás nélkül könnyen a speciális oktatásba sodorják őket, ahonnan egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen lehet a hagyományos általános iskolai oktatásba visszakerülni. A speciális iskolákban a speciális nevelési igényű gyerekek oktatása folyik, akik valamilyen fogyatékosság miatt nem vehetnek részt másfajta oktatásban. Mivel azonban a hátrányos helyzetű gyerekek sok esetben nagyon gyengén szerepelnek az iskolaérettséget vizsgáló pszichológiai vizsgálatokon, illetve egyáltalán nem beszélik a szlovák nyelvet, így gyakran előfordul, hogy mentálisan fogyatékosnak nyilvánítják őket, és speciális iskolába, illetve speciális osztályokba kerülnek. Ilyen hátrányokkal indulva nagyon nehéz az oly sokat emlegetett integráció, a többségi társadalomba történő beilleszkedés. Segítség nélkül erre a családok a legtöbb esetben képtelenek.

A hagyományos iskolai oktatás megszabott keretek között mozog: meg kell felelni a tanterveknek és számos országos vagy nemzetközi szintű felmérésnek. Az iskola a tanórák végeztével bezárja kapuit, a szülőknek nem tud segítséget nyújtani csak az állam adta lehetőségeken belül (a munkaügyi hivatal általi juttatások étkezési támogatás formájában, utazási támogatás, középiskolai szociális ösztöndíj).

A Ternipe civil szervezet azzal a céllal alakult meg 2007-ben, hogy az iskolai kereteken átlépve próbáljon segítséget nyújtani a roma tanulók, a roma fiatalok felzárkóztatásában, és ezáltal elősegítse a romák társadalomba történő integrációját. A szervezet alapítói fiatal roma és nem roma tanárok, valamint pedagógiai tanulmányokat végző egyetemi hallgatók voltak.

A szervezet fő célja az volt, hogy olyan iskola utáni foglalkozásokat biztosítson a hátrányos helyzetű tanulóknak, amelyek segítik őket az iskolai felzárkóztatásban. Ugyanis az alapítók és a szervezet vezetősége tapasztalat és szakirodalmi tájékozódás alapján úgy vélekedett, hogy az integrációra való legnagyobb lehetőséget az iskolai sikeresség, a továbbtanulás és a használható, megélhetést jelentő szakma megszerzése jelenti a szociálisan hátrányos helyzetből induló tanulóknak.

A Ternipe Egyesület a Rimaszombati járás egyik legnagyobb falujában, Rimaszécsen alakult, ahol a hátrányos helyzetű roma lakosság aránya megközelíti a 60%-ot. A szervezet alakulásakor maga a Rimaszombati járás is listavezető volt (illetve a mai napig is listavezető maradt) a munkanélküliségi mutatók tekintetében. A munkanélküliség ugyanis ebben a járásban évek óta nagyon magas (24,58% ˗˗ 2016 vége), a járáson belül pedig Rimaszécs szintén a lista elején áll e téren, mivel a nagyarányú roma lakosság 90%-a munkanélküli. A helyi általános iskolában nagymértékű volt az évismétlések aránya a roma tanulók között. Jellemző volt még a korai iskolaelhagyás, valamint a nagyon alacsony továbbtanulási mutató is. Ezek a szempontok egyértelművé tették, hogy a térségben ez az egyik legmegfelelőbb hely arra, hogy a szervezet megkezdje munkáját. A Ternipe Egyesület ekkor csupán 5 állandó tagból állt, akik kezdő pedagógusok voltak. Megalakuláskor az egyesület céljául tűzte ki a szlovákiai romák oktatási feltételeinek javítását, munkaerő-piaci helyzetének javítását, lakhatási feltételeinek fejlesztését, kulturális értékeinek védelmét és terjesztését és érdekvédelmét. A szervezet tevékenységei között szerepel az ifjúsági táborok és találkozók, tréningek, kurzusok szervezése, konferenciák rendezése, a roma hagyományok ápolása, kulturális rendezvények szervezése.

2007-ben a magyarországi Szendrőládon működő Tanoda-modell mintájára indult el a Roma Education Fund által támogatott Tanoda, amely 60 gyermekkel, 8 pedagógussal és 1 asszisztenssel kezdte el működését. A Tanoda megpróbálta betölteni azt az űrt, amely az iskolai munka végétől a következő nap iskolakezdésig keletkezik. Miféle űrről is van szó? A gyerekeket az utcára kényszerítő, az iskolai sikertelenséghez, a bukáshoz, a motiválatlansághoz, a munkanélküliséghez, a mélyszegénységhez vezető „nyomorról“, amelybe a gyerekek az iskolapadokat elhagyva nap mint nap hazatérnek.

 

Egy rendezett körülmények között élő gyermek az iskolában megebédel, aztán az iskola végeztével buszra vagy autóba ül, esetleg hazasétál. Odahaza játszik a kedvenc játékaival, tévézik, interneten böngészik. Amikor kicsit kipiheni magát, hozzáfog a házi feladatához. A gyerekszobában felkapcsolja a lámpát, az íróasztalnál megírja a leckét, megtanulja a feladott tananyagot. Amennyiben segítségre szorul, valamelyik szülő vagy idősebb testvér elmagyarázza a problémás részt, esetleg kikérdezi a megtanult anyagot. Miután másnapra felkészült, a gyermek megvacsorázik, lezuhanyozik, felveszi a pizsamáját, és saját ágyában elalszik, hogy kipihenje magát. Reggel édesanyja ébreszti, hiszen ő is munkába indul. A gyermek tiszta ruhába öltözik, édesanyja reggelit készít neki, amit odahaza vagy az iskolába érve elfogyaszt, hogy minden létszükségletét kielégítve koncentrálhasson az iskolai teendőkre.

 

Mi történik ezzel szemben egy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekkel?

A hátrányos helyzetű gyermek jobb esetben ebédel az iskolában, ugyanis az állami támogatással az ebéd csupán néhány centbe kerül. Rosszabb esetben az iskolában sem ebédel, mert a szülők nem fizetik ki a pár centes ebédet sem. Az iskola végeztével elindul haza. Amennyiben az iskolához közel lakik, gyalog indul útnak, de előfordul, hogy a szomszéd faluba, esetleg a telepre megy, ahová szintén gyalogol. Hazaérve nem talál megpakolt hűtőt, ha van mit enni, eszik, ha éppen nincs a családnak ennivalóra pénze, akkor nem tud ebédelni otthon sem. A gyermek odahaza egy-két szobában él a szülőkkel és a többi testvérével együtt. A bútorok nagy részét az alvó alkalmatosságok, illetve szekrények alkotják. Van még tűzhely, valamint asztal, ahol az étkezés folyik. Hazaérve nem tudja elővenni a játékait, mivel nincsenek, nem tud tévézni, internetezni. Egyetlen szórakozási lehetősége, ha útnak indul és a többi hasonló sorsú társával játszik, járja az utcákat, futkározik, esetleg focizik, verekszik. A nagyobbaktól megtanulja a túlélés törvényeit. Amikor este hazaér, nincs rá lehetőség, hogy elővegye a házi feladatot. Az étkezésre szolgáló asztalon a füzet zsírfoltos lesz, a könyvet a kisebbek széttépik, a házi feladatban nehézséget jelentő részekben senki nem tud segíteni. Sötétedés után már fény is alig akad, mert áram nem biztos, hogy van a házban. Mosakodásra akkor van lehetőség, ha van vezetékes víz. Ha nincs, akkor kútról biztosítják a szülők a vizet, hogy hideg vízzel lavórból lemoshassák a gyerekekről a napi koszt. Mivel a házban csak két-három ágy fér el, ezért összezsúfolódva, esetleg a földön fekve tér a gyermek nyugovóra. Reggel az édesanya nem siet munkába, ezért nem fontos, hogy a gyermek korán keljen. Reggeli nem biztos, hogy akad, így a gyermek az iskolában járó ebédet várva kezdi a napját fáradtan, éhesen, felkészületlenül.

 

A különbség jól látható, az iskola mégsem tudja azt tolerálni. Itt keletkezik az az űr, amiről az előzőekben szó volt. A hátrányos helyzetű gyermeknek ugyanis nincs lehetősége, hogy értelmesen töltse a szabadidejét, nincsenek megfelelő körülményei, hogy a tanulással foglalkozzon. Sajnos ezzel az őt tanító tanárok többsége sincs tisztában és tőle is ugyanazt várják el, mint a rendezett családból érkező gyermektől.

A Tanoda egy olyan létesítményként jött létre, amely ezt az űrt kitölti. Mi történik a Tanodában? Megérkezik az a hátrányos helyzetű gyermek az iskolából, aki aznap még szinte semmit nem evett. Megkapja az ebédjét, megebédel. Annyit eszik, amennyi jól esik, hiszen jut mindenkinek. Evés után meg tud mosakodni. Játszhat az udvaron vagy az épületben. Társasjátékozhat és számítógépezhet. A foglalkozást végző tanárokkal énekel, táncol, zenél, rajzol, fest. Bármit csinálhat, amihez kedve van. Egyetlen feltétel van, hogy a szabadidős tevékenységen kívül részt kell vennie a tanulási felzárkóztatáson is. Tehát a gyermek egy képzett tanár segítségével, 5-6 fős kiscsoportokban, íróasztal mellett ülve elkészíti a házi feladatot, megtanulja a leckét. Választ kap a kérdéseire, magyarázatot a meg nem értett tananyaggal kapcsolatban, sőt, ennél is többet kap: hasonló képességű társaival kiscsoportokban pótórákat vehet a fő tantárgyakból, hogy az órán átvett tananyagot további feladatok segítségével gyakorolja, bővítse. Ezenkívül a gyerekek és szülők felvilágosítást kapnak a továbbtanulási lehetőségekről, az ösztöndíjak és a támogatások megpályázásával kapcsolatban. A szülők évente többször részesülnek segélycsomagokban, amelyekben élelmiszert, illetve ruházati cikkeket kapnak. A gyerekek jutalomképpen nyári táborozáson vehetnek részt, amelynek feltétele a rendszeres részvétel a tanodai foglalkozásokon, illetve a tanulmányi eredmények javulása.

A Tanoda sikeresen kitöltötte azt az űrt, amely az iskolai órák végétől a vacsoraidőig tart. Sajnos, a szülők mindennapi megélhetési és lakhatási gondjait nem tudta megoldani. A környezet pedig magával rántja a gyermekeket. Amit a Tanoda nem tudott a tanulókban és a szülőkben megerősíteni, az a továbbtanulásba vetett hit, a küzdeni akarás, a változtatni akarás, hiszen civil szervezetként nem tudtunk gyárakat alapítani, hogy több száz embernek munkahelyet biztosítsunk. Így sem a szülők, sem a gyerekek nem látják annak reményét, hogy az iskoláztatásnak eredménye lesz. Egy kiépített, szervezett segítségnyújtási rendszer híján a középiskolákba, illetve egyetemre került tanulók nem tudtak olyan stabil megélhetést nyújtó ösztöndíjakhoz jutni, amelyekkel megkímélték volna a szülőket az évekig tartó kiadásoktól. Így a kötelező tíz éves iskolalátogatási idő leteltével legtöbb esetben a tanodás tanulók is félbehagyták tanulmányaikat.

 

A kezdeti széleskörű érdeklődést az évek múlásával egyre kevésbé lehetett fenntartani. Ennek oka az volt, hogy a kisebb gyerekeket jobban motiválták a Tanoda által nyújtott lehetőségek (felzárkóztatás, szabadidős tevékenység, nyári tábor), az idősebb korosztály már nem találta annyira vonzónak a délutáni kötöttséget. Szintén gondot okozott az, hogy mivel a Tanoda csupán pályázati pénzből működött, nehezen volt fenntartható a rendszeresség, ugyanis két pályázati időszak között anyagi keretek híján nem volt mód a tanári bérek fizetésére, valamint az épület fenntartási költségeinek kifizetésére. Így a pályázati időszakok között több hónapos kiesések is előfordultak, ami jelentősen hozzájárult a gyerekek érdeklődésének csökkenéséhez.

Mindazonáltal a Tanoda-program egy sikeres fejezet volt a Ternipe szervezet történetében, amely az évek során (2008 és 2016 között) öt pályázati időszakot élt meg. Az öt pályázati időszakban több, mint 500 gyermeknek nyújtott támogatást az iskolai felzárkóztatásban.

 

A Tanoda-programnak volt köszönhető a másik jelentős projekt, amelyet a Ternipe szervezet koordinált és szintén az oktatás terén működött. A Roma Mentor Projektnek más volt a szerkezeti felépítése, mint a Tanodának. Nem a felzárkóztatás volt az elsődleges célja, hanem a tanulásra ösztönzés és a roma identitás erősítése. Sikeres roma személyiségek, főként művészek mentorálták az iskolai csoportokat, hogy az együtt töltött idő alatt a gyerekek példaképeivé váljanak, és sikereik motiválják őket a tanulásra és a továbbtanulásra. Fontos szempont volt, hogy ne kizárólagosan roma gyerekek vegyenek részt a projektben, hanem a csoportokban roma és nem roma gyerekek közösen dolgozzanak, közösen ismerjék meg a roma kultúrát. A projekt végére a roma mentor segítségével egy közös művészi alkotást hozzanak létre.

A projekt érdekessége az volt, hogy nem csupán egy, hanem öt európai országban zajlott egyidejűleg, így bepillantást nyerhettünk a többi országban élő romák kultúrájába is. A projekt 4 évig működött 15 szlovákiai helyszínen, közel 800 gyermek bevonásával.

Bár magához az iskolai sikerességhez nem járult hozzá közvetlenül, segített abban, hogy a roma gyerekek „láthatóvá“ váljanak az iskolákban. A rajzokból, festményekből, kézműves alkotásokból szervezett kiállítások, a csoportok által bemutatott színdarabok, zenés előadások mind hozzájárultak ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű roma gyerekek büszkén, tartással álljanak társaik elé, és megmutathassák, hogy mit alkottak. Így történhetett meg például, hogy a kassai hírhedt Luník IX roma lakótelepen működő iskola tanulói a kassai Kelet-szlovákiai Múzeumban állíthatták ki munkáikat. A program által egy olyan tanár-mentor-hálózat alakult ki, amelynek tagjai a mai napig kapcsolatban vannak egymással. A Ternipe egyesületnek koordinátorként nagyon fontos volt ez a projekt, mivel a regionális tevékenységi szintről országos szintre lépett, olyan belföldi és külföldi kapcsolatokat épített ki, amelyek a későbbi munkában kamatoztathatóak voltak.

 

Itt egy kis kitérőt tennék, hogy bemutassam, hogyan került kapcsolatba a Ternipe szervezet egy új szerveződéssel, a Purttal (roma nyelven „híd“), ami bár nem az oktatás területén tevékenykedő szervezet, aktivitásaik sok esetben érintik a hátrányos helyzetű tanulók lakókörnyezetét, illetve oktatási intézményeit is. 2012-ben Ravasz Ábel, jelenlegi Romaügyi Kormánybiztos kezdeményezésére pilot projekt formájában megalakult a Purt, a dél-szlovákiai romák érdekszervezete, amelynek működését a Ternipe szervezet akkori vezetője, Vavrek István koordinálta. A kezdeményezés azért jött létre, mert – ahogy az elején is említettem –, a dél-szlovákiai régióban nem igazán működnek komoly tevékenységet folytató civil szervezetek, akik a romák érdekeit magasabb szinten is képviselni tudnák. A Purt alapötlete az volt, hogy összekösse a segítséget kérő és a segíteni tudókat. A Purt összegyűjtötte azokat a roma aktivistákat, polgármestereket, akik tenni akartak valamit azért, hogy a közösségükben pozitív változások álljanak be. Rendszeres közgyűléseiken elmondják az aktuális, megoldásra váró helyi ügyet, amit egy listára tesznek a megoldásra váró ügyek közé. Ezután megszavaznak bizonyos (maximum pár száz eurós) összeget, amivel a Purt hozzájárul a megvalósításhoz. A Purt vezetője a listát továbbítja a fő támogatók felé. Amikor a támogatás megérkezik, a munkafolyamatokat már helyi önkéntesek végzik minden településen. Elsősorban infrastrukturális ügyekkel fordulnak a települések képviselői a Purthoz (iskolapadok beszerzése, rossz közvilágítás, járdák, iskolaépületek javítása, buszmegállók építése), másrészt szociális ügyekkel (segítségnyújtás bajba jutott családoknak, tolókocsik juttatása, ruhaosztás). A kezdeti 14 falu ma már 50-es létszámra bővült és számos jól látható projekt valósult meg a kezdeményezés által.

2014-ben a szervezet életében változás állt be, ugyanis a szervezet vezetőjét, Vavrek Istvánt polgármesterré választották, 2016-tól pedig a Romaügyi Kormánybiztos helyetteseként dolgozik, így a közszférában betöltött funkciója mellett már nem folytathatta a civil szervezet vezetését, de az általa addig kiépített kapcsolatrendszert a Ternipe újonnan választott vezetője is eredményesen használja.

Ekkor nyílt alkalmunk partnerként bekapcsolódni az Esélyteremtő együttműködési hálózat kialakítása című Erasmus+ projektbe. Lehetőséget láttunk arra, hogy a projekt által változást vigyünk néhány tanár életébe, és általuk sok-sok gyermekébe is.

A több évnyi munka során ugyanis azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek szívesebben jelentek meg a délutáni foglalkozásokon, mint a tanórákon. Mind a Tanodában, mind a mentor-foglalkozásokon egy felszabadult hangulatú, pozitív tapasztalatokat nyújtó közegbe érkeztek a gyerekek, amelyben sikerélményeket szerezhettek, jó eredményeket érhettek el, vagy egyszerűen csak nem kellett megfelelni a követelményeknek, nem kellett számot adni a tudásukról. Sokévi munkánk tapasztalatából mondhatjuk, sajnos, a gyerekek motiváltsága, valamint a motiváló légkör sokszor hiányzik az iskolai tanórákról.

A gyerekek motiválásának érdekében civil szervezetünk tagjai sokszor tartanak előadást különböző iskolákban a roma kultúra megismerését fókuszba helyezve, illetve a tanulás fontosságát hangsúlyozva. Azonban a tanulók motiválása nem elegendő. A tanárok sok esetben kiégettek, csalódottak, kedvetlenek, idegesek, ami meggátolja őket a pozitív atmoszféra megteremtésében.

Az Esélyteremtő együttműködési hálózat kialakítása című projekt bázisiskolájának kiválasztásakor nem volt kétséges, hogy a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát szólítjuk meg elsőként, mivel a szervezet több tanára ebben az iskolában dolgozik (dolgozott). Egyik mentor-csoportunk szintén az iskolában működött, így ismertük az iskola összetételét, helyzetét, mindennapi életét. Az iskola vezetősége örömmel fogadta a kínálkozó lehetőséget, és a tanárok érdektelenségétől való félelmünk ellenére nagyon könnyen összegyűltek a jelentkezők a továbbképzésekre. Külön öröm volt számunkra, hogy egy közeli faluból, Radnótból is sikerült érdeklődőket bevonni a polgármester ajánlásával.

Már az első továbbképzésen nyilvánvalóvá vált, hogy a résztvevők elkötelezettek. Azzal a céllal érkeztek, hogy újat tanuljanak, és szakmai fejlődésük érdekében megtesznek minden tőlük telhetőt.

A képzésről hazatérve, a Kedvesház-pedagógia bevezetése előtt szükség volt egy helyzetfelmérésre arról, hogyan látják a szülők az iskolát, mi a véleményük róla. Ekkor nagyon hasznos volt, hogy a civil szervezetnek voltak önkéntesei, akik ismerik a terepet, akik előtt az emberek sokkal könnyebben megnyíltak, őszintébben mondták el a véleményüket, mint az iskolából küldött tanárok vagy asszisztensek előtt tették volna. Miután munkatársunk elbeszélgetett a szülőkkel, meghívta őket egy, az iskolában szervezett szülő-tanár találkozóra, amelynek célja az volt, hogy a kérdőívek által megkezdett beszélgetést személyesen, a tanárok jelenlétében folytassuk, hogy párbeszéd alakulhasson ki a tanárok és szülők között. Ahhoz, hogy a szülők „otthonosan“ mozogjanak az iskolában, sokkal több közös programra, tanár-szülő találkozóra lenne szükség. Az iskolán kívüli közös tevékenységek a szülőkkel (kirándulások, családi napok, kulturális rendezvények, nyári táborok, önkéntes munka (festés, takarítás, iskolaszépítés) elősegítik a bizalom kialakulását, erősödését. A civil szervezet az iskolával szorosan együttműködve nagy segítséget tud nyújtani ezeknek a szabadidős programoknak a szervezésében, esetleg anyagi források megpályázásában.

Az ezután következő második továbbképzésen a szülőkkel való kapcsolat erősítése és a családi napok szervezése került középpontba. A kevésbé sikeres szülő-tanár találkozó aggodalommal töltötte el úgy a tanárokat, mint a projekt koordinátorait, hogy vajon képesek vagyunk-e valami különlegeset kínálni a szülőknek a családi nap által, ami bevonzza őket az iskolába. Félelmeink ellenére a családi napok sikert arattak mind a radnóti, mind a tornaljai alapiskolában. A meghívott szülők teljes létszámban megjelentek a gyerekekkel együtt. Az eleinte zárkózott, a helyzetet, a tanárokat és szülőket egyaránt méregető, mogorván néző apukák, a kissé megilletődött, bátortalan, de aktív anyukák az első pár perc után feloldódtak, és felszabadultan végezték a rájuk osztott feladatokat.

A családi nap hangulata, bizalomteljes légköre, a szülőkkel közösen végzett feladatok, az együtt fogyasztott frissítő és a közben zajló felszabadult beszélgetés, mind-mind azt az érzést erősítette bennünk, hogy érdemes volt belekezdeni ebbe a programba, mivel sikerült azt elérni, ami minden iskolának célja kellene, hogy legyen: a tanár-szülői kapcsolatok építése, erősítése, hiszen csak az az iskola működhet mindenki számára gyümölcsözően, amelyben a szülő fontosnak érzi magát. Ahol a szülő úgy érzi, hogy a hangja számít, a véleményét meghallgatják, oda bizalommal viszi gyerekét. Az első próbálkozásunkként megvalósuló családi nap csupán 5-6 családot érintett.

Már az első továbbképzés után felmerült az a gondolat, hogy jó lenne a programot tovább vinni más iskolákba is, esetleg képzések formájában. Több irányban indultunk el. Szervezetünk katalizátorként működve felvette a kapcsolatot a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnökével, aki útbaigazítást adott a képzés akkreditálásának menetét illetően. Azonban a folyamat elég bonyolult és hosszadalmas, mindemellett nem biztos, hogy más régiókban is lenne érdeklődés ilyen jellegű projektre, ugyanis az ország nem minden magyarlakta régiójában jellemző a hátrányos helyzetű gyerekek nagy létszáma az iskolákban.

Következő lépésként a Metodikai-Pedagógiai Központot kereste fel a program szakmai felelőse, Vavrek István. A projekt és a Kedvesház-pedagógia felvázolása után személyes találkozó következett a pedagógia oktatóival, Lázár Péterrel és Bordács Margittal. Miután a Metodikai Központ vezetője a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karán a Tudományos Tanács tagja, így a Kedvesház-pedagógia híre eljutott az egyetemre is. Ennek köszönhetően a Tanárképző Kar dékánja, Dr. habil. PaedDr. Kinga Horvath, PhD. és Dr. habil. Ing. István Szőköl, PhD. egyetemi docens, valamint egyetemi hallgatóik meglátogatták a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát. A látogatás alkalmával szerettek volna betekintést nyerni a Kedvesház-pedagógia gyakorlatába, megismerkedni a pedagógia alapjaival, mielőtt útjukat folytatva meglátogatták a Kedvesházat Nyírtelken.

A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánjához, Dr. Bárczi Zsófiához más forrásból jutott el a hír. Mivel a dékán Tornalja város szülöttje, így néhány pedagógusunkkal baráti viszonyt ápol. Ők meséltek neki lelkesen a képzésről és a programról. Az egyetemek vezetői tisztában vannak azzal, hogy a szlovákiai pedagógusképzés nem készíti fel a jövőbeli tanárokat a hátrányos helyzetű gyerekek oktatására, holott egyetemről kikerülve nagy az esélyük rá, hogy olyan iskolában kezdenek dolgozni, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel kell foglalkozniuk. Ezért a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának vezetője szeretné, ha a hallgatók lehetőséget kapnának a Kedvesház pedagógiájának megismerésére. Az egyeztetések jelenleg folyamatban vannak, reméljük, lesz eredményük.

A jövőben mindenképpen szeretnénk megismertetni a programot a környező iskolákkal, hiszen sok helyen szükség lenne rá. Célunk, hogy egy olyan hálózat alakuljon ki a régióban a Kedvesház-pedagógiát alkalmazó tanárokból és iskolákból, ahol az iskolák és a tanárok szívügyévé válik egy-egy gyerek sorsa, egy-egy család megismerése és felkarolása. Az évek alatt végzett munka ugyanis világossá tette a szervezet vezetői és tanárai számára, hogy a család támogatása nélkül a gyerek nem áll ki a céljaiért, nem küzd a jövőjéért. A család, a szülők támogatása az, ami egy gyereket előre vihet. Lehet, hogy anyagilag nem tudja gyermekét támogatni a szülő az iskolái elvégzésében, de ha lelkileg mellette áll, biztatja és akarja gyermekének a biztos jövőt, a jobb életet, az már fél siker.

 

Nekünk, civil szervezeteknek, a szülőkhöz vezető utat kell megtalálnunk, az információt kell hozzájuk eljuttatnunk, és abban kell őket segítenünk, hogy elérhetővé váljanak számukra azok az állami és egyéb anyagi támogatások, amelyek a gyerekek iskoláztatását megkönnyítik, lehetővé teszik. A Kedvesház-pedagógián alapuló módszeregyüttes jól működő gyakorlatnak tűnik a szülőkhöz vezető út megtalálásában.

 

A feladat egyértelmű: folytatni a tárgyalásokat az egyetemekkel, lehetőségeket keresni, hogy a Kedvesház-pedagógia ne egy helyi jó gyakorlat maradjon, hanem országosan is ismertté váljon.



2019. január 11-én került sor Tornalján a 3. szakmai műhelyre.
A harmadik szakmai műhely célja, hogy a magyarországi, romániai és szlovákiai partnerszervezetek, szlovákiai szociális, egészségügyi szakemberek, civil szervezetek képviselői megismerjék a projekt eddigi eredményeit. A meghívott szervezetek képviselői bemutatták munkásságukat, kiemelve a civil szféra szerepét a családokkal való együttműködésben, illetve a résztvevők közösen továbbgondolták azt, hogy milyen együttműködési lehetőségek vannak a civil szervezetek, az iskola és a családok körében a projekt keretein belül és kívül.




2018. november 9-én került sor Rimaszombatban az 1. Országos Cigánymissziós Konferenciára "Egy lépéssel közelebb" címen. A konferencián lehetőség nyílt az Esélyteremtő együttműködési hálózat kialakítása elnevezésű Erasmus + projekt bemutatására. A projekt koordinátora, Vavrek Hubay Gabriella tartott előadást a projektről és a projekt segítségével bevezetett jó gyakorlatokról.  

https://felvidek.ma/2018/11/az-ujjaszuletes-a-ciganymisszio-celja/


2018. április 16-án a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánja, Dr. habil. PaedDr. Kinga Horvath, PhD. és Dr. habil. Ing. István Szőköl, PhD. egyetemi docens, valamint egyetemi hallgatóik látogatták meg a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát. A látogatás célja az volt, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek az iskolán működő Kedvesház-pedagógia gyakorlatába és megismerkedjenek a pedagógia alapjaival.


2018. április 9-én DR. Szalayné dr. Sándor Erzsébet – a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes felvidéki körútjának első állomásaként látogatást tett Tornalján a Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, ahol pedagógusokkal beszélgetett a Kedvesház-pedagógia helyi tapasztalatairól valamint a szlovákiai nemzetiségi pedagógusképzésről.


2017-ben jelent meg Albert Sándor: Elvárások és kihívások a közoktatásban című könyve, amely a 21. századi iskolák felé támasztott elvárásokat mutatja be, valamint azokat a kihívásokat, amelyekkel a mai pedagógusoknak és tanulóknak szembesülniük kell a tanulás/tanítás folyamatának átértelmezésében. A szerző külön fejezetet szentel a hátrányos helyzetű tanulók oktatásának. A könyv tanulmányokat és jó gyakorlatokat sorakoztat fel, amelyek hasznos útmutatásként szolgálhatnak mind gyakorló, mind kezdő pedagógusok számára. A jó gyakorlatok sorában megtalálható a Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolán működő, Erasmus+ projekt keretében zajló Kedvesház-pedagógia is.


A Nemesradnóti Iskola tanulói Pósa Lajosra emlékeztek, ennek kapcsán beszéltek az iskolában folyó Kedvesház-programról is.


Az összefoglaló az alábbi linken olvasható:

https://felvidek.ma/2017/04/a-kolto-aki-a-hazaszeretet-magvait-veti/